Vershez másodszor fogok
Mióta Ön szívembe költözött.
Már napok óta ihletem van,
Eddig lenyeltem, elhajtottam.
De már írnom kell neked
Vagy magamnak, de írnom.
Hisz nem lehet folyton sírnom,
Ki kell adnom, el kell mondanom.
Magam sem értem igazán,
Hogy most hogy is van éppen.
Hogy lehet ennyire valakit várni,
Hiányolni, imádni, kérem!
Hiszen nem voltál enyém sohasem,
Csupán néhányszor akadt,
Hogy évek alatt láttalak,
Valami mégis megragadt.
Éreztem, hogy van benned valami,
De nem tudtam kideríteni.
A dolognak neve akkor lett,
Miután közelebbről megismertelek.
Továbbra sem értem, hogy ha
Ez lett benned és bennem,
Akkor miért ide születtem?
Miért nem egyből melléd!
Ezen rágódni nem érdemes, kár,
A lényeg, hogy mi lesz ezután.
Elfeledsz majd egyszer, és
Felhőtlen boldog leszel?
Szeretném…de azt sem bánnám,
Ha végül hozzám vitorláznál.
Én most egy szigeten vagyok éppen,
Megtalálod, a neve: örök szerelem.
Mint neve mutatja, innen
Menekvés egyszerűen nincsen!
Ide sodródtam, itt vagyok,
A homokba üzenetet karcolok:
Ha azt írom kék az ég és süt a nap,
Tudd, még mindig akarlak,
Ha azt, a madarak csiripelnek,
Életemnél még mindig jobban szeretlek.
Ha azt, a kishalak fürgén ugrálnak,
Akkor megőrülök, még úgy kívánlak.
Ha azt, most ment el egy hajó,
Remény gyúlt bennem, de múlandó.
Ha azt, édesem siratlak,
Nálad az eső szakad, s vihar van,
Ne félj! Csupán könnyeim potyognak,
Állj alá, legalább simogassanak!
Ha hozzád egy angyal száll az égből,
Csak hírt hozott, már megnyugodhatsz.
Mert engem e fenséges szigetről
Sajnos már kiszabadítottak.
Igen, sajnos, mert nálad
Drágábbat e Földön nem találok.
Hogy valaha fogsz e látni angyalt?
Meglehet, de nem akarom.
Hisz mily könnyen megszerettelek
Oly nehéz hogy kicsit is feledjelek.
Bánatom szerény versbe írtam,
Most már icikét jobb, elmondhattam.
2006-06-22