Üdv!
Úgy gondoltam, hogy közzéteszem néhány versem. Van jónéhány régebbi szerzemény is, de előfordul, hogy újak keletkeznek. Van, amit már látott az, akinek szólt és van, amit nem. Azt hiszem azért lesz olyan is, amit ezután sem fog látni senki sem. Majd kiderül milyen kedvem lesz.
Én úgy vagyok, hogy ha nagyon bánatos, nyugtalan vagyok és már semmi sem jó, akkor fogom magam és írok. És ha úgy adódik, kijön belőle valami. Természetesen mikor máskor lehetne az ember nagyon bánatos, mint mikor szerelmi bánata van. Jó, előfordult már, hogy örömömben írtam, de az ritkább. Eléggé el tudok szomorodni dolgokon sajna, de ha sikerül leírnom az érzéseim, annál nincs jobb. Sokkal jobb bármi másnál. Nekem.
Nem feltétlenül időrendben fogom postolni a verseket, hanem ahogy kedvem tartja.